|
A Windows Phone 8 (WP8) alapú okostelefonok megjelenésének idejéről még semmit nem tudunk, de az operációs rendszerben megtalálható technikai újdonságokról már szinte mindent. A Microsoft szerdán részletesen bemutatta a szoftveres és hardveres változásokat. Például támogatást kapnak a többmagos processzorok, míg a pc-kből átvett NT kernel segítségével a fejlesztők könnyebben tudják majd több platformra portolni az alkalmazásaikat. Lesz mobil pénztárca, megváltozik az indítómenü, a vállalatok pedig egy gyűjtőben helyezhetik el az alkalmazottaiknak szánt belsős alkalmazásokat.
Sajnos olyan alapvető változások lesznek, amiket nem lehet csak úgy beépíteni a jelenlegi Windows Phone 7.5 rendszerbe, de a Microsoft készít egy köztes 7.8-as verziót, amiben az új indítómenü biztosan benne lesz. A sajtótájékozatón olyan alkalmazásokat is bemutattak, amik a Nokia Lumia telefonokon lesznek elérhetők. Jövő hétre ígérték a PlayTo nevű szoftvert, amivel a készüléken tárolt képeket végre át lehet majd sugározni a DLNA-s tévékre. A Nokia Counters segítségével az adatforgalmat mérehetik a szűkebb mobilnetes csomagot használó előfizetők, és az is kiderült, hogy a finn gyártó miért vette meg a Scaladót. A cég képszerkesztő algoritmusait máris beépíti a telefon kamerájába.
Kernelben az erő
Eddig is sok újítást volt a Windows Phone platformban az iOS-hez és az Androidhoz képest, de a Microsoft egy fontos dolgtól nem tudott megszabadulni: a régi verzióból átvett Windows CE-s örökségtől. A mobilguru Joe Belfiore elmondta, hogy a régi kernelt kidobták, a Windows 8 és a WP8 és ugyanarra az alapokra épül. Ez ugyanolyan fájlrendszert, multimédiás alapokat, eszközmeghajtókat és hálózati alrendszert jelent.
A Microsoft még a nyáron kiadja az új szoftverfejlesztői eszközöket, amikkel a programozók egyszerre készíthetnek alkalmazásokat a Windows 8-ra és a Windows Phone 8-ra. A Piactéren most léerhető 100 ezer WP7.5-ös alkalmazás mindegyike fut majd az WP8-as rendszeren, de a fejlesztők új lehetőségeket kapnak: használhatnak natív C és C++ könyvtárakat, SQLite és DirectX támogatást.
Érdemes is lesz a játékokat rögtön mindkét platformra megírni, mert a 8-as verziójú rendszerek a tableteken és az okostelefonokon is támogatják majd az NFC-alapú kapcsolat felvételt. Magyarán elég lesz játék közben összeérinteni a Windows 8-as tabletet és WP8-as mobillal, és máris egymás ellen játszhatunk ugyanabban a játékban.
Bővül a kompatibilis hardverek köre, mert kernel kerül a mobilokba, amit már 64 magos rendszerekben is kipróbáltak. Idén ősszel a kétmagos processzorokkon lesz a hangsúly, aztán jöhet a többi is. A jelenlegi 480x800 pixeles felbontás mellett megjelenik 720p és a WXGA, és a Microsoft kényesen ügyelt arra, hogy ne változzon meg a képarány. Biztosítani akarták, hogy a jelenlegi WP7.5-ös alkalmazások módosítás nélkül fussanak a nagyobb felbontáson is. Aki pedig ki akarja használni a nagyobb felbontást, később is átírhatja a kódokat - mondta Belfiore.
A Microsoft bevezeti a kivehető microSD támogatását, és a memóriakártyára nemcsak képeket, zenéket és videókat, hanem szoftvereket is felmásolhatunk majd. Azért a rugalmasságnak is határt kellene szabni, például nem szabadna megengedni a gyártóknak, hogy használhatatlanul kicsiny tárhellyel dobjanak piacra WP8-as mobilokat.
Üzleti képzés
Az eszközök közötti rövid hatótávú kommunikációt segítő NFC-nek és a biztonságos SIM-kártyáknak hála mobil pénztárca is lesz a WP8-ban. A Wallet Hub nevű menüben lesznek a hitelkártyák, bankkártyák, számlainformációk és hűségkártyák, és amikor a mobil Piacterén vásárlunk, innen választhatunk hozzá fizetőeszközt. Azt is megadhatjuk, hogy csak PIN-kód megadása után lehessen szoftvereket venni. Így nem kell aggódnunk, hogy a telefonnal lenyugtatott gyermek új appokat kezd vásárolni. A Microsoft arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a SIM-kártyán van információja.
A vállalati rendszergazdákat is igyekeztek megnyugtatni: a WP8 teljesen jól illeszkedik majd a céges rendszerekhez. Lesz a készülékeken titkosítás, és ugyanolyan eszközökkel lehet majd a mobilokat menedszelni, mint a windowsos pc-ket. A legjobb újítás azonban a Company Hub, a cégeknek szánt gyűjtőmappa, ahová a dolgozóknak szánt appokat tölthetik fel a rendszergazdák. Itt olyan belső használatra szánt programok is megjelenhetnek, amelyek nem mennek át a Microsoft szűrőjén, nem kerülnek meg a nyilvános Piactéren. A fejlécfétisben szenvedő cégeknek pedig mintákat is készítenek, hogy a brandelni tudják a Company Hub felületét.
Színesebb, hangosabb
A demókon mutatták be legszexibb változásokat, és ezek közül a legfontosbb az indítókijelző átalakulása, hiszen ez a frissítés a WP7.5-ös modelleken is elérhető lesz. Bízzunk benne, hogy ezzel nem kell megvárnunk a WP8 megjelenését. Megváltoztatható lesz a csempék mérete, a ritkábban használt programoknak kisebb, a fontosabbaknak nagyobb négyzetek vagy téglalap alakú indítóikont adhatunk majd.
Az Apple-féle Siri óta nagy népszerűségnek örvendő hangvezérlés a WP8-ban tovább fejlődik, beszéddel lehet majd irányítani a gyári és a telepített appok működését. Ehhez a rendszerhez a külső fejlesztők is hzzáférést kapnak, beépíthetik az alkalmazásukba. Ugyanez igaz a Nokia térképeire is, amit beleintegrálnak a WP8-ba: az appok fejlesztői nemcsak a GPS által vett földrajzi koordinátákhoz férnek hozzá, hanem a készüléken tárolt offline térképadatokhoz is.
Az Internet Explorer 10 böngésző gyorsabb lesz, mint a jelenlegi, és ugyanazt a JavaScript motort használja, mint a pc-s változat. Jobban kidolgozzák a feladatok egyszerre történő futtatását is, ha például egy navigációs alkalmazás használata közben megnézünk egy sms-tm nem szakad meg az útvonal követése. Amikor végzünk az olvasgatással, visszaléphetünk a térképre, hogy lássuk is, merrefelé haladunk éppen.
Az első Windows Phone 8-as okostelefonokat négy gyártó, a Nokia, a Samsung, a Huawei és a HTC gyártja le, és ötven nyelven, 180 országban lesznek kaphatók. A Microsoft azt ígéri, hogy minden telefont legalább másfél évig támogat, vagyis ennyi ideig biztosan mindenki megkapja majd a szoftverfrissítéseket.
|